A GreenFeszt megmentése a tét!

2011. augusztus 21.

Csapatnév: Fasírt

Próba: Greening gyülekezés vasárnap

Kedves olvasóink, fesztiválozók és jó barátok!


„Újra itt van, újra itt van a nagy csapat" ..sajnos utoljára, de ugye semmi sem tarthat örökké. Ebben a feladatban nem tudtunk százszázalékosan teljesíteni, mivel egy-két dolog közbe jött, sajnálatos módon a nagyobbik „jány" csapattársunk lebetegedett, és nekünk többet számít az Ő egészsége. Na de ezt félre téve, összeültünk újból, összetettük a fejünket, de nem ment könnyen, nem nagyon jöttek az ötletek. Kis idő elteltével nem hagyott cserben a fantáziánk, jött az ihlet és így az ötletek is egymás után.
Akkor most bele is csapunk a közepébe, és elkezdjük a kis tervünket. Először is, az embereket nem lehet meggyőzni csak úgy jókedvvel és ingyen arra, hogy a GreenFeszt utolsó napján szemetet gyűjtsenek (mivel mindannyian tudjuk, hogy milyen állapotban szoktunk lenni vasárnap délután a FélSzigeten, ha reálisan gondolkodunk). A mai világban ki dolgozna ingyen? Ezért arra gondoltunk, hogy egy kis ajándékkal bárkit meg lehet győzni, na meg a kis versikénkkel :) : 
Figyeljetek kicsik és nagyok, tudom én, hogy mi a gondotok. Gyertek gyorsan oldjuk meg, hogy Maros legyen újra jó hely. Nincs más dolgod, fogd a zacskot, s tegyél bele minden mocskot..
Az ajándék lehet akar egy láda sör, mivel az embereknek elég kevés pénzük marad utolsó nap, így bármit megtesznek egy láda jó hideg sörért. Az elképzelésünk az lenne, hogy legyen megadva egy minimális szemét adag amit össze kell gyűjteni (például 20 nagyobb szemetes zsák), és aki a legtöbbet gyűjti az kapja a ládát. Ugyanígy a kisebb dobozokat vagy sörös dobozokat is lehet gyűjteni, például 2 méter sörös pohárért jár egy adag étel, vagy egy GREEN FESZT-es karkötő. (Itt mellékelünk egy képet, hogy milyennek is képzeltük el ezt a Green Feszt-es karkötőt).

 

Továbbá, lehetne készíteni pár szórólapot olyan felirattal hogy: Tudtad-e, hogy ha szennyezed a környezeted, akkor a komló elszáradhat, és nem ihatsz több sört? Sör nélkül nincs GreenFeszt! Tehát, ha szereted a sört, akkor legyél ott Vasárnap, augusztus 28-án, és segíts nekünk szemetet gyűjteni. Készítettünk szórólapot is, íme:

 

Esetleg lehetne rendezni egy kreativitás versenyt is, és mindenki elkészítheti a saját Bobby-ját, és akkor mindenki érezheti, hogy mennyire a szívünkhöz nőtt a mi kis környezet szerető Bobbynk, vagyis bárki megépítheti a saját szobrocskáját hulladékból. És egy ilyen kreativitás versennyel is rá tudjuk venni az embereket, hogy szemetet szedjenek, hisz rengeteg embernek van tehetsége, és így meg tudja mutatni, hogy mit is tud készíteni pár üvegből és pillepalackból.

Nálunk a szemét nem nyerő, szedjed, itt a gőzerő. Ott egy üveg, itt egy palack, az alma ott maradhat. Néhány újság egy két óvszer, itt a mokának a hely :)).

A kicsikről sem feledkezünk meg, előadhatjuk az alma meséjét, ami a képregényünkből származik, mivel annak a kis almának van egy szép története, ami igen csak tanulságos, de +18as meseként is elő tudjuk ám adni :D.

 

Ésss íme a plakátunk isss:

Gondolkodj el azon, hogy jövőre is szeretnél FélSzigetet ugyan csak zöld övezetben vagy egy pusztán szeretnél bulizni? Ha magunk után hagyjuk a szemetet, lehet, hogy jövőre már csak egy pusztát találunk a FélSziget területén, és semmi sem lesz már olyan amilyen volt..

S mindezek előtt úgy lehetne könnyen felhívni mindenki figyelmét a hulladékgyűjtésre, hogy egy órával a szemétszedés előtt, ami 14 órakor lesz, a kivetítőkön mutatni a fenti videónkat, ami felhívja mindenki figyelmét a szemétszedésre, és ezt ismételni 10 percenként, hogy tényleg figyeljenek fel az emberek erre, hisz sokat számit mindenki résztvétele.

Miután lejár a szemétgyűjtés, hűsülésképpen lehetne rendezni egy vizes póló versenyt, hisz a srácok ennek nagyon örülnének és mindenki megérdemel egy kis hűsülést.

Hát te ott mire vársz? Nem látod, hogy min áldogállsz? Gyorsan szedd fel ne tétovázz, máskor inkább jobban vigyázz. Nincs időnk itt bámészkodni, minden szemetet felkell szedni. Mit gondoltál, mi lesz ezzel? A természetnek nem kedvezel. Szedd hát gyorsan össze magad, fogd a szemetet s ide rakjad. Bobby bácsi vigyázz majd rá.. ;)

S a kampány szövegünk is megszületett :)); Srácok, nincs már sok, egy próba van, jaj de jó. Szurkoljunk hát még egy kicsit, nem árt a népszerűsítés. Lájkolj ide, lájkolj oda mindenképpen a Fasírtokra :DD.

U.I. Mindenkinek  kivánunk ződ'be dús és kellemes időtöltést a GreenFeszten ! :)

copyright 2011 greening@festival